A Magyar dal napja-kollégiumok közötti dalverseny

2014.04.09 10:57

A magyar dal napja

kollégiumok közötti énekverseny a Szerencsi vár színháztermében

 

            2014. február végén értesültünk arról, hogy március 13-án Szerencsen kollégiumok közötti énekversenyt szerveznek az ottani kollégium dolgozói és diákjai, A magyar dal napja címmel. Kollégiumunk még sosem vett részt hasonló versenyen. Úgy gondoltuk, hogy benevezünk és megmérettetjük magunkat.
         Nagy izgalommal kezdtük meg a felkészülést. Előadási darabokat választani, zenei aláfestést keresni, betanulni a produkciót és a koreográfiát az idő rövidsége miatt embert próbáló feladat volt. Kollégiumunkat két tanuló képviselte a megmérettetésen. Goda Zsófia a Piramis együttes Szállj fel magasra című dalát választotta, Urbán Dórának pedig – miután Szél Zsuzsanna tanárnő mobilján meghallotta- a P. Mobil együttes Menj tovább című számára esett a választása.
„Elkezdtünk hát felkészülni, ami mindennapos elfoglaltsággá vált számunkra. Készültünk nevetve, készültünk sírva, de a reményt sosem adtuk fel.” – mondta Tóth Tímea Mária felkészítő tanár.
A zsűri szerint Dóra atombombaként robbant a színpadon. Hihetetlen átéléssel, óriási dinamizmussal adta elő nagy sikert aratva a közönség soraiban a választott dalát. Másik indulónk, Zsófi pedig egyedüliként a mezőnyből könyvelhette el a dicséretet, mely szerint tökéletes produkciót adott elő.

„Nem tudunk kivetni való dolgot mondani az előadásoddal kapcsolatban”-emelte ki a zsűri.

„Nagyon tetszett a verseny, annak ellenére hogy nagyon féltem és izgultam. Jövőre is indulni szeretnék, nagyon barátságos légkörben zajlott a verseny, és a zsűri is rendes volt mindenkivel. Reméljük, ha hamarabb és alaposabban felkészülünk, még jobb eredményt  fogunk elérni. „- mondta Goda Zsófia.

Urbán Dóra szerint: „Versenyezni kell! Érdemes és kellemes. Ez a verseny megmozgatta a fantáziámat, kipróbálhattam mire vagyok képes. A hangulat magáért beszélt, szimpatikus volt a közönség és a zsűri egyaránt. Jövő évben az lesz a cél, hogy helyezést érjek el. Az idei évben nagyon jól éreztem magam,  rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb.”

 

Sok új élménnyel és tapasztalattal gazdagabban tértünk haza
a versenyről, örülünk hogy részt vehettünk ezen az alkalmon,
reméljük lesz még folytatás!                                                                                

Tóth Tímea   

felkészítő tanár

 

Gratulálok a két felkészítő tanárnak: Takács Évának és Tóth Tímeának, valamint a versenyzőknek, Goda Zsófiának és Urbán Dórának.

 

 Hegyiné Szél Zsuzsanna    
 intézményvezető